Tetoválások a Húsvét-szigeten – A Rapa Nui tetoválások története

Hagyományos Rapa Nui tetoválások és polinéz szimbólumok a Húsvét-sziget kultúrájából
  1. április 5-én, húsvétvasárnap a holland hajós, Jacob Roggeveen a Csendes-óceán délkeleti részén hajózott, amikor expedíciójának egyik hajójáról egy kis vulkanikus szigetet pillantottak meg a távolban. A sziget később a Húsvét-sziget nevet kapta, de őslakosai Rapa Nui néven ismerik.

Néhány nappal később a legénységnek sikerült partra szállnia, ahol csodálkozva szemlélték a hatalmas, esetenként több méter magas moai kőszobrokat. Ezek a monumentális alkotások a sziget lakóinak őseit ábrázolták, és fontos szerepet töltöttek be a helyi vallási és társadalmi életben.

Úgy tűnt, hogy a Húsvét-sziget évszázadokon keresztül szinte teljes elszigeteltségben fejlődött. A Rapa Nui nép azonban polinéz eredetű, és kultúrája számos közös vonást mutat a Csendes-óceán más szigeteinek hagyományaival.

Ezek közé tartozik a tetoválás művészete is, amely a Húsvét-szigeten különösen gazdag szimbolikával rendelkezett.

A Rapa Nui tetoválások

A Rapa Nui művészet az emberi (antropomorf) és állati (zoomorf) alakokat különleges, szinte szürrealisztikus módon ötvözi. Nem csoda, hogy ez a művészet több európai szürrealista festőt is megihletett, különösen Max Ernstet, akinek egyes alkotásain a Húsvét-sziget művészetéből ismert motívumok, köztük madárember-alakok is megjelennek.

A szigeten a faragásra alkalmas fa idővel ritkaságnak számított, a fakéregből készített textilanyag, az úgynevezett tapa pedig szintén nagy értéket képviselt.

Ahogyan a hawaii uralkodók vörös tollakból készült köpenyekkel fejezték ki társadalmi rangjukat, úgy a Rapa Nui előkelői számára a tapa viseletnek is különleges jelentősége lehetett.

A tapaanyagból készített figurák egyes kutatók szerint a fából faragott szobrok helyettesítői, esetleg az ősök szellemeinek jelképes hordozói lehettek.

A korábbi múzeumi kutatások mindössze öt ilyen, festett mintákkal díszített figurát (manu uru, más leírásokban manu usu) tartottak számon. Ezeket múzeumi gyűjtemények őrzik, és a rajtuk látható motívumok sok esetben a hagyományos Rapa Nui tetoválásokat idézik.

Polinéziában a tetoválás igen elterjedt volt, és gyakran utalt a viselő társadalmi helyzetére, családi hovatartozására, harcosi rangjára vagy spirituális meggyőződésére.

Az arcot, a nyakat, a hátat, a lábakat, a karokat, a mellkast, sőt időnként a fejtetőt is tetoválták.

A Rapa Nui tetoválás hagyományos eszközei hasonlítottak a Polinézia más területein használtakhoz.

A tetováláshoz egy madár- vagy halcsontból készített, fogazott fésűt alkalmaztak, amelyet megfelelő szögben egy fanyélhez rögzítettek.

Az eszközt uhi néven ismerték, és egy kis fakalapáccsal ütögették, hogy a fogak a pigmentet a bőrbe juttassák.

A Rapa Nui tetoválást a régi néprajzi forrásokban a ta kona kifejezéssel is kapcsolatba hozzák.

A festékanyagot hagyományosan elégetett ti levelekből (Cordyline terminalis, ma gyakran Cordyline fruticosa néven szerepel) nyerték. Az így keletkező fekete kormot különböző növényi nedvekkel, többek között a Solanum nigrum nevű növény levével keverhették össze.

A ti növény más polinéz kultúrákban is fontos spirituális jelentőséggel bírt. Hawaiin például a magas társadalmi ranggal, az isteni hatalommal és a gonosz szellemek elleni védelemmel hozták összefüggésbe.

A Rapa Nui tetoválások utolsó viselői

Sajnos nagyon kevés korabeli fénykép és ábrázolás maradt fenn az eredeti Rapa Nui tetoválásokról.

Az egyik legismertebb felvételt az 1870-es évek elején készítette a Tahitin dolgozó Madame Hoare fényképész.

A kép egy hagyományosan Tepano néven emlegetett, feltehetően magas rangú Rapa Nui férfit ábrázol, akinek arcát és nyakát jellegzetes tetoválások díszítik.

A férfit a régebbi szakirodalom gyakran Juan Tepanóként említi, azonban újabb kutatások szerint a képen látható személy valódi neve és személyazonossága nem teljesen tisztázott. A 2018-as vizsgálatok felvetették, hogy a portréalany esetleg Vaka Ariki, a Miru nemzetség egyik előkelő tagja lehetett.

A svéd néprajzkutató, Hjalmar Stolpe, aki az 1880-as években utazott a Csendes-óceán térségében, szintén foglalkozott a szigeten élők tetoválásaival. A Tepano néven ismert férfiról készült portré- és profilábrázolásait 1899-ben publikálta.

A hagyományos tetoválásról sokáig úgy tartották, hogy csak egyetlen férfit ábrázoló történelmi fénykép maradt fenn. Újabb levéltári kutatások azonban további, tetoválásokat viselő Rapa Nui férfiak lehetséges ábrázolásait is azonosították.

1911-ben egy korabeli néprajzi beszámoló szerint a sziget 228 lakosa közül már csupán négy nő viselt hagyományos tetoválásokat.

1930 körül az ismert viselők közül már csak két idős nőt említettek: Viriamót, Juan Tepano édesanyját, valamint Ana Eva Heit, Atamu Te Kena, a Húsvét-sziget egyik utolsó hagyományos uralkodójának feleségét.

Egyikük teste sem volt teljes egészében tetoválva.

Viriamo elmondása szerint azért utasította vissza a további tetoválásokat, mert az eljárás túlságosan fájdalmas volt számára.

A fiatalabb Ana Eva Hei még a hagyomány utolsó tetoválómestereinek egyikétől kapta a mintáit.

A hagyományos minták jelentése

Általában a Rapa Nui tetoválásoknak voltak alapvető, generációkon keresztül megőrzött motívumaik.

Ezek a minták azonban nem voltak mindenkinél teljesen azonosak. A különböző családok, nemzetségek és az egyéni ízlés is befolyásolhatta a megjelenésüket.

Néhány motívum sokkal ismertebb és elterjedtebb volt a többinél.

A nők és férfiak homlokán gyakran vastag vonalak húzódtak, amelyek a homlokon keresztül egészen a fülekig terjedhettek.

Ezek a vonalak sokszor íveltek voltak, és nagyobb pontok sorozatával kapcsolódtak össze. A homlok és a halánték ilyen díszítéseivel kapcsolatban a humu vagy puraki elnevezések is szerepelnek a régi leírásokban.

A motívumok a tapaanyagból készült figurákon is megjelennek, bár általában kisebb méretben és egyszerűsített formában.

A nők arcán, a fülek alatt, egy pagaha’a nevű motívum is előfordult. Az elnevezés hozzávetőlegesen valami nehéz, lelógó formára utal.

A rajz egy orsó alakú és egy háromszögletű forma találkozásából állt.

A régebbi pangehua elnevezés alapján egyes kutatók felvetették, hogy ezek a minták a termékenységgel is összefügghettek.

A hua szó ugyanis bizonyos értelmezésekben herére, illetve átvitt értelemben fiúgyermekre utalhat.

Ez azonban inkább nyelvi és néprajzi értelmezés, nem pedig minden esetben bizonyított jelentés.

A nők szája körül néha tetovált gyűrűk, az úgynevezett ngutu tika motívumok jelentek meg.

Egyes kutatók ezeknél a maori tetoválási hagyományokkal is párhuzamot vontak.

Más minták három függőleges vonalból álltak, amelyek a szájtól lefelé haladva az állon is átfuthattak.

Ezek a motívumok a fennmaradt tapafigurákon is megfigyelhetők.

Az ao motívum

Az idős Viriamo hátán, a lapockái között egy különleges ao motívum volt látható.

Az ao a Rapa Nui kultúrában ismert, ünnepi és táncszertartásokhoz kapcsolódó, lapátszerű dísztárgyat jelöl.

A tetoválás stilizált szemet és orrot idéző elemeket is tartalmazott.

Viriamo hátának alsó részén, az ao motívum alatt, egy kanyargó sáv húzódott, amely a test körül folytatódhatott.

Ezek a sávok összefüggő kompozíciót alkottak, és feltehetően a tánccal, az ünnepi viselettel vagy a társadalmi szerepekkel is kapcsolatban állhattak.

Az egyik fennmaradt tapafigurán hasonló díszítés borítja a derék és a csípő környékét, majd a kompozíció egy madármotívumban végződik.

Valószínű, hogy az ao mintáknak ősi, akár vallási vagy társadalmi jelentőségük is volt.

Mivel az ao elnevezés a magas rangú vezetők szertartási tárgyaival is kapcsolatban állt, egyes kutatók szerint ezeket a tetoválásokat eredetileg talán csak bizonyos előkelő személyek viselhették.

Ezt azonban nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni.

Tepano tetoválásai

A Tepano néven ismert férfi homlokán látható tetoválást retu néven említik.

A minta körülbelül hat-tíz vastag, függőleges vonalból állt.

A homlokon elhelyezett párhuzamos vonalak és a hozzájuk kapcsolódó pontok a régi beszámolók szerint a leggyakrabban előforduló arctetoválások közé tartoztak.

Ezekről már a korai európai utazók is említést tettek.

A kevésbé látható tetoválások azonban legalább ilyen érdekesek.

Tepano nyakán, az áll alatt egy hosszúkás testű, stilizált madár rajzolata található. Szárnyait néhány rövid vonallal ábrázolták.

Ez a motívum a fregattmadarat jeleníti meg.

A fregattmadár a Csendes-óceán több népének tetoválási hagyományaiban is megjelenik. Egyes értelmezések szerint a harccal, a vadászattal, a hatalommal és a magasabb társadalmi ranggal hozható összefüggésbe.

Hasonló madármotívumok a tapafigurákon is megtalálhatók.

Tepano hátának jobb oldalán egy másik, kitárt szárnyú madármotívumot is leírtak, amelyet párhuzamos vonalak alkottak.

A madár a Rapa Nui szimbolikában különösen fontos szerepet töltött be.

Ez a jelentőség nemcsak a tetoválásokban, hanem a sziget vallási életében és a sziklarajzokon is megfigyelhető.

A madárember és Makemake

A Rapa Nui vallási hagyomány egyik legismertebb alakja a tangata manu, vagyis a madárember.

A madárember-kultusz szorosan kapcsolódott Makemake teremtő istenséghez, valamint a tengerimadarakhoz és azok tojásaihoz.

A kultusz fontos helyszíne Orongo szertartási települése volt, a Rano Kau vulkán közelében.

A madáremberhez kapcsolódó rituális verseny során a résztvevők egy közeli szigetre, Motu Nuira jutottak el, hogy megszerezzék a szezon első kormoscsértojását.

A tojás megtalálása különleges vallási és társadalmi jelentőséggel bírt.

A győztes által képviselt személy egy meghatározott időre kiemelkedő rangot és tekintélyt nyerhetett.

A madárember-kultusz kezdetének pontos időpontja nem ismert.

Bár régebbi leírások korábbra, akár a XIV. századra helyezik eredetét, az Orongóban végzett régészeti kutatások a XVII. század elejére már kimutattak kultikus tevékenységeket. A hagyomány később, különösen a XVIII–XIX. században, nagy jelentőségre tett szert.

A Rapa Nui mitológiában Makemake az élet és az emberiség teremtésével is kapcsolatban áll.

Egyes hagyományokban Haua istennő is szerepet kap a madarak szigetre érkezésével kapcsolatos történetekben.

A mítoszoknak több változata maradt fenn, ezért nem tekinthetők egyetlen, változatlan eredetű elbeszélésnek.

A madár és az ember alakjának összekapcsolása azonban a Rapa Nui művészet egyik legjellegzetesebb eleme maradt.

A szent bőr

A hatalmas moai kőszobroktól a tapafigurákon át egészen a bennszülöttek tetoválásaiig a Rapa Nui művészet szorosan összekapcsolódott a sziget vallási és társadalmi életével.

A moai szobrok az ősöket jelenítették meg, a madárember alakja a vallási szertartásokban kapott szerepet, a hagyományos tetoválások pedig a viselő identitását, rangját és spirituális kapcsolatait is kifejezhették.

A Rapa Nui hagyomány szerint a tetoválások bizonyos esetekben a mana, vagyis a szent, természetfeletti erő fogalmával is kapcsolatba kerülhettek.

A bőrre helyezett minták így nem egyszerű díszítések voltak.

A közösséghez tartozás, az ősökkel való kapcsolat, a társadalmi rang és a vallási meggyőződés kifejezőeszközeivé válhattak.

Ezeket a jelentéseket azonban mindig a történelmi és kulturális környezetükben kell értelmezni, hiszen nem minden Rapa Nui tetoválás rendelkezett azonos szimbolikával.

A XIX. század második felében a rabszolga-kereskedők támadásai, a betegségek, a misszionáriusok megjelenése és a társadalom átalakulása súlyosan érintette a sziget hagyományos kultúráját.

A tetoválás szokása a XX. század elejére szinte teljesen eltűnt eredeti formájában.

Napjainkban azonban Rapa Nui származású művészek ismét foglalkoznak az ősi motívumok felkutatásával és újraértelmezésével.

A hagyományos minták így a modern tetoválóművészetben is tovább élnek, miközben az identitás és a kulturális örökség megőrzésének fontos eszközeivé váltak.

A Rapa Nui tetoválás ezért nem csupán egy távoli, elszigetelt sziget különleges művészete.

Egy olyan nép történelmének része, amely a bőrön viselt jelekben is megőrizte ősei emlékét, hiedelmeit és kapcsolatát a szent világgal.